Belépés:

Bevezetés

A Smith-Lemli-Opitz (SLO) szindróma egy genetikailag öröklődő koleszterin hiánnyal járó anyagcsere zavar betegség. Az SLO-ban szenvedő betegeknek alacsony a koleszterin szintje és magas a 7DHC szintje. Mivel a koleszterin a sejt membránok és szövetek illetve az agyi fehér állomány alapvető alkotó eleme, annak hiánya különböző fokú testi és szellemi fejlődési rendellenességeket és súlyos táplálási nehézséget okoz. Az SLO betegség jelenleg nem gyógyítható, de koleszterin pótlással a betegek állapota lényegesen javítható.

Oldal tetejére

Történelem

A Smith-Lemli-Opitz szindróma egy olyan genetikai rendellenesség, amely jelentős kihatással van az érintett gyermek fejlődésére, mind a születése előtt, mind pedig azt követően.

A szindrómát először 1964-ben írta le három genetikus David Smith, Luc Lemli és John M. Opitz. Ők három olyan fejlődésben lemaradó fiú gyermeket vizsgáltak meg, akiknél azonos tüneteket véltek felfedezni. A három kisfiú nevének kezdőbetűi alapján a betegséget kezdetben RSH szindrómának nevezték el, csak később vált Smith-Lemli-Opitz szindróma néven ismertté. Habár a betegséget már a kezdetektől genetikai rendellenességnek tekintették, és hamarosan további több száz esetet diagnosztizáltak, még 30 évet kellett várni arra, hogy a tudósok rájöjjenek, mi is okozhatja ezt a betegséget.

1993-ban történt áttörés ez ügyben, amikor is felfedezték, hogy az SLO/RSH szindrómában szenvedő betegek szervezete nem képes megfelelő mennyiségben koleszterint termelni. Ez az anyagcsere zavar már születés előtt is problémát okoz, mivel a magzat maga nem képes előállítani a szükséges mennyiséget, és az anyától sem kap elegendő koleszterint. A legnagyobb gondok azonban csak születés után jelentkeznek ... Minden esetre ez a felfedezés, hatalmas jelentőséggel bírt, ugyanis innentől kezdve sokkal pontosabban lehetett laboratóriumban diagnosztizálni a betegséget. Ettől kezdve kézenfekvő kezelésnek tűnt a koleszterin pótlás ezeknél a gyermekeknél megadva nekik ezzel az esélyt arra, hogy megérjék a felnőtt kort.

Oldal tetejére

Előfordulási gyakoriság

SLO szindrómát okozó hibás gént hordozó felnőttek aránya a lakosság körében 1:100-hoz!!!

Szerencsére annak a valószínűsége, hogy pont két hibás gént hordozó felnőtt találkozik egymással és vállal közös gyermeket, mindössze 1 a 100x100-hez, azaz 1:10.000-hez. Tovább javít a helyzeten, hogy két hibás gént hordozó szülő gyermeke csak 1:4 valószínűséggel lesz SLO szindrómás beteg. Emiatt az előfordulási gyakoriság viszonylag alacsony, 1 a 100x100x4-hez, azaz 1 a 40.000-hez. Ezt erősítik meg azok az európai és amerikai tanulmányok is melyek szerint minden 40.000-60.000 születésre jut 1 (egy) SLO szindrómás beteg. Az SLO szindróma tehát a ritka betegségek csoportjába tartozik. Fiúknál és lányoknál egyaránt azonos valószínűséggel előfordul, bár a fiúknál a kóros külső nemi jellegek miatt sokkal magasabb a felismerési arány.

Az afrikai és ázsiai népesség körében egyébként sokkal alacsonyabbra becsülik az előfordulási valószínűséget, míg az észak-európai és kaukázusi népesség körében pedig sokkal magasabbra.

Magyarországon évi 100.000 élve születést feltételezve, évi 2-3 SLO szindrómás csecsemő születik!

Oldal tetejére

Tünetek, klinikai jellemzők

Az SLO szindróma klinikai tünet együttese rendkívül sokféle lehet. A tünetek gyakran átfedésben vannak más genetikai vagy kromoszóma rendellenességgel járó betegségek tüneteivel. Sajnos nincs olyan jellemző klinikai tünet, amely minden kétséget kizáróan bizonyítaná az SLO szindrómát, pont emiatt korábban rendkívül nehezen beazonosítható betegségről volt szó. Néhány gyermeknél csak egy két olyan apróbb elváltozás jelentkezik, mint például az összenőtt lábujjak vagy a szájpadhasadék, másoknál viszont csaknem a teljes tünet lista megfigyelhető.

Ma már szerencsére, ha felmerül az SLO legkisebb gyanúja is, akkor biokémiai elemzésekkel (7DHC és koleszterin szint méréssel) illetve genetikai vizsgálatokkal minden kétséget kizáróan be lehet azonosítani a betegséget!

Az SLO szindróma vezértünetei a következők:

alacsony születési súly, táplálási nehézségek, testi-szellemi fejlődési problémák, kis méretű fej, lapos áll, szájpadhasadék, összenőtt vagy rendezetlen 2-3. lábujj, hatodik kéz- és/vagy lábujj(ak), befelé forduló lábfejek, illetve jelentős ivarszervi problémák főleg fiúknál. A legsúlyosabb esetekre a keringési, légzési és táplálkozási rendszerek komoly hiányosságai a jellemzőek.

 

Általános tünetek:
  • Késleltetett fejlődés 
Developmental delay
  • Lassú hossz növekedés 
Growth retardation
  • Elmaradó súly gyarapodás 
Failure to thrive
  • Intellektuális fejlődés elmaradása
Intellectual disability
  • Értelmi fogyatékosság 
Mental retardation
   
Arc és fej alakváltozásai:
  • Kisfejűség
Small head - microcephaly
  • Kis áll 
Small chin - micrognathia
  • Kicsi, felfelé vagy előre álló orr nyílások 
Small upturned nose - anteverted nares
  • Széles orrnyereg 
Broad nasal bridge
  • Alacsonyan ülő fülkagylók 
Low-set ears - abnormal pinna
  • Halláskárosodás, főleg nagyobb gyermek korban 
Hearing loss
  • Lecsukódó, nem teljesen kinyitott szemhéjak 
Dropping eyelids - blepharoptosis
  • Bőrredő a belső szemzugokban 
Epicanthal folds
  • Befelé kancsal szem állás 
Strabismus convergens
  • Könnycsatornahiány
  • Szürkehályog 
Cataract
  • Előre kicsúcsosodó homlok 
Metopic prominence
  • Kétoldalon felfelé keskenyedő koponya 
Bitemporal narrowing ptosis
  • Mereven hátra (és oldalra) tartott fej
Opistotonus tendencia
  • Rövid, hátrahúzott állású nyelv 
Short, proximally placed thumbs
  • Középvonali szájpad hasadék, farkastorok 
Midline cleft palate - palatoschisis
  • Széles felső fogágy  
Broad aveolar ridges
  • Magas szájüreg boltozat 
Arched palate
  • Rendezetlen fogsor, főleg nagyobb gyermek korban.
 
Végtag abnormalitások:
  • Összenőtt, vagy rendezetlenül álló 2/3 lábujj 
2/3 toe webbing - syndactily
  • Több ujj kézen és vagy lábon 
Extra fingers or toes - polydactyly
  • Rövid hüvelykujj
Short thumb - hypoplastic thenar eminences
  • „V" elrendezésű mutató és közép ujj
  • Négyujjas tenyérredő
Single palmar creases
  • Befelé forduló lábfejek, dongaláb 
club foot - pes varus
  • Aránytalan hosszúságú - túl rövid - felsőkar és combcsont
A disproportion in the length of the upper arms and thighs - rhizomelia
  • Petyhüdt izomzat, hipotónia
Hipotony
   
Táplálási nehézségek:
  • Hiányzó vagy enyhe szopó és vagy nyelő reflex
Poor suckling/swallowing
  • Visszatérő hányások
Permanent vomit - pyloric hipertrophy
  • Kicsi gyomor méret
Small stomach - microsatria
  • Gyomorszáj szűkület
Pyloric stenosis
  • Gyomor vissza áramlás, reflux
Gastroesophageal reflux
  • Forgásban elmaradt vékonybél
Malrotation
  • Heves bélgörcsök
Severe colic
  • Székrekedés
Constipation
  • Krónikus máj betegségek, főleg nagyobb gyermek korban
Chronic liver disease
  • Parasympathicus ganglionsejtek hiánya a vastagbélban
Colon aganglionosis
  • Hiányzó idegek a vastagbélben
Absent nerves in colon,
  • Hirschsprung betegség (vastagbél tágulat)
Hirschsprung disease
   
Keringési, légzési hiányosságok:
  • Veleszületett szív betegségek
Heart defects
  • Pitvari és kamrai sövényhiány
Atrial and ventricular septal defects
  • Magas vérnyomás
Hypertension
  • Tüdő fejlődési rendellenessége
Abnormal segmentation of lungs
  • Felső légúti fertőzésekre hajlam,
  • Tüdőgyulladásra való erős hajlam
Pneumonia
   
Idegrendszeri rendellenességek:
  • Agy fejlődési rendellenességek
Holoprosencephaly Agenesis
  • Túlzott mértékű agyvíz
Excessive fluid in the brain - hydrocephalus
  • Részlegesen kifejlődött kéregtest, két agyféltekét összekötő idegrost köteg
Partial agenesis of the corpus callosum
  • Agykéreg sorvadás
Corticalis atrophia
   
Ivarszervek deformitásai:
  • Mikropénisz (kisméretű hímvessző)
Micropenis
  • Rejtett heréjűség
Cryptorchidism
  • Hasüregben maradt herék
Undescendended testicles
  • Osztott herezacskó
Scrotum bifidum
  • Nehezen eldönthető nemi jelleg születéskor, csikló alakú és méretű hímvessző vagy fordítva
Ambiguous genitalia
  • Vakon végződő hüvely
Blind vagina pouches
   
Vizelet kiválasztási rendszer problémái:
  • Húgycsőhasadék
Hypospadias
  • Forgásban elmaradt vese
Renal malformations
  • Vese problémák, vesesüllyedés,
  • vesekövek, ciszták
prolapse of the kidney
   
Bőr elváltozások:
  • Fény érzékenység
Photosensitivity
  • Száraz ekcémás bőr
Dry skin/Eczyma
  • Márványozott bőr főleg hideg esetén, foltokban hálózatos értágulat
Cutis marmorata
   

Magatartási zavarok, főleg nagyobb gyermek korban:

  • Autizmus, illetve arra való hajlam
Autism/Autistic features
  • Antiszociális, erőszakos viselkedés
Antisocial, violent act
  • Öncsonkításra való hajlam
Self-injurious behavior
  • Hiperaktivitás
Hyperactivity
  • Alvási zavarok
Sleeping difficulties
  • Tanulási nehézségek
Learning disabilities
  • Nehezen kezelhetőség
Oldal tetejére

Diagnosztika - biokémia

Az SLO szindrómában szenvedő betegek koleszterin szintézis folyamata nem működik megfelelően. A koleszterin bioszintézis utolsó lépését katalizáló 7-dehidrokelszterol-reduktáz enzim aktivitása alacsony. Ez az enzim felelős azért, hogy a 7-dehidrokoleszterol (7DHC) szubsztrát koleszterinné konvertálja. Mivel ezt maradéktalanul nem teszi meg, így a szervezet önmaga nem képes elegendő koleszterint termelni, következésképpen a 7DHC felhalmozódik a betegek vérében. Az SLO szindrómában szenvedő betegek koleszterin szintje ennek megfelelően kevesebb, míg 7DHC szintje magasabb, mint a normál határérték.

A laboratóriumi diagnosztikához tehát, vérvizsgálatra van szükség, melynek során megállapításra kerül az SLO gyanús beteg vérében lévő koleszterin illetve 7DHC szint. A vérvizsgálatot szakorvosi rendelőkben lehet igényelni.

Újszülött korban a szérum koleszterin referencia tartománya: 1,2-5 mmol/L, a 2.-12. hónapban 1,6-5,6mmol/L (irodalom: Soldin SJ: Pediatric Ref. Ranges, AACC Press, 2003). Ha ezen tartományok középértékét tekintjük újszülött kori átlagnak, akkor a 3,4 mmol/L alatti kolesztein szint gyanújel lehet. Önmagában azonban ez nem elég, ilyenkor a klinikai tünetek meglétekor 7DHC vizsgálat is szükséges. Súlyos esetekben a koleszterin gyakran 1 mmol/l alatti. A 7DHC gén a 11-es kromoszóma q13-as régiójában található.

(EU-n kívüli szakirodalomban leginkább a mg/dl mértékegységgel találkozni. Ilyen esetekben az átváltás a következő: 1 mg/dl=0,0259 mmol/L)

biokeemia slo.gif

A koleszterin hiány mértéke korrelál a betegség súlyosságával. Minél nagyobb a koleszterin hiány annál súlyosabb esetről beszélhetünk. A betegség várható kimenetelét tekintve a 7DHC szint is általában valamennyire irányadó, mert mennyisége arányos az enzim hiánnyal. A génmutáció szintén irányadó paraméter. Bizonyos mutációkkal általában rosszabb kimenetel várható.

Fontos megemlíteni, hogy a dokumentált esetek egy nagyon kicsi részénél a betegeknek normál vagy közel normál koleszterin szintje volt. Ugyanakkor, ezen betegnél is megemelkedett 7DHC szintről számoltak be. Emiatt a koleszterinszint mérés mellett a pontos diagnózis érdekében a 7DHC szintet is mindig ellenőrizni kell.

A magas 7DHC szint ugyan jól leírja az SLO betegséget, viszont olyan felnőtteknek, akiknek magas dózisú haloperidol kezelésük van, szintén magas lehet a 7DHC szintje, mégsem SLO betegek.

Koleszterin

A koleszterin a sejt membránok, és az idegszálak zsírszerű védőköpenyének (a myelin-nek) az egyik fő alkotóeleme illetve alapvetően szükséges a szteroid hormonok és az epesav előállításához is. A koleszterin hiány értelemszerűen súlyos következményekkel járhat.

Oldal tetejére

Diagnosztika - genetika

Az SLO szindróma monogénes, autoszomális recesszív (AR) öröklődés útján származtatott betegség. A monogénes (mendeli) öröklődés esetén egyetlen génpár határozza meg az adott betegséget. Az autoszomális recesszív (AR) öröklődés esetén a betegségért felelős recesszív gén (illetve génpár) valamelyik testi kromoszómán (autoszomán) helyezkedik el. 

Autorecessive.gifA recesszív génre nézve homozigóta SLO szindrómás beteg gyermek hibás génjeit általában a klinikailag egészséges heterozigóta szüleitől kapja. A hibás gént hordozó szülők esetében a kromoszómapár másik tagján az ép fejlődést biztosító normális allél található, emiatt a szülők egyáltalán nem mutatják az SLO szindróma jellegzetes tüneteit. A heterozigóta (hordozó) szülők vagy a hibás vagy a normális allélt adják át utódaiknak. Két heterozigóta (hordozó) szülőnek tehát 25%-os valószínűséggel genetikailag egészséges gyermeke lesz, 50%- valószínűséggel hibás gént hordozó (heterozigóta) de klinikailag tünetmentes gyermeke lesz, és „csak" 25%-os valószínűséggel születik SLO szindrómás beteg gyermeke.

A felnőtt kort megélő SLO szindrómás szülőnek és a hibás gént hordozó, de tünetmentes párjának gyermeke 50%-os valószínűséggel SLO szindrómás lesz. Mivel azonban legtöbb AR módon öröklődő betegség (például SLO) esetén a homozigóták sajnos nem érik el az ivarérett kort ez az eset valószínűtlen. További információ: http://vitalitas.hu/konyvek/genetika/gen5.htm

Azon betegeknél, ahol a laboratóriumi vizsgálat igazolta, hogy a normál határérték alatti a koleszterinszintet, illetve a magas 7DHC szintet, indokolt a genetikai megerősítés. A géndiagnosztikát szakorvosnál kell igényelni. Magát a vizsgálatot a DE OEC KBMPI végzi.

 

Oldal tetejére

Terápia

A Smith-Lemli-Opitz szindróma jelenleg gyógyíthatatlan betegség!

Mióta azonban 1993-ban felfedezték, hogy az SLO/RSH szindrómában szenvedő betegek szervezete nem képes megfelelő mennyiségben koleszterint termelni, ettől fogva kézenfekvő terápiának tűnik a rendszeres és ellenőrzött koleszterin pótlás. Megfigyelték, hogy gondos koleszterin adagolás és következetes táplálás esetén valóban sokat javulhat a betegek állapota.

Koleszterin pótlásChol_mod_L.jpg

A koleszterin pótlás történhet természetes módon, például tojás sárgája bevitellel, vagy koleszterin gyógyszer adagolással. Habár az anyatej gazdag koleszterinben, sajnos ez messze nem fedezi az SLO-s csecsemők növekedéséhez szükséges koleszterin igényt. A normál tápszerek többsége pedig alig-alig tartalmaz koleszterint, emiatt a céltudatos pótlás mind szoptatás, mind gyerek tápszeres táplálás esetén elengedhetetlen.

A koleszterin kiegészítéssel kapcsolatban ellen javallatot nem ismerünk. Koleszterin diétával kapcsolatban komplikációkról nem számoltak be. Sajnos nagy a kockázata a placebo effektusnak.

Koleszterin terápiát csak szigorú orvosi felügyelet mellett szabad folytatni. A testsúly, magasság és fej körfogat alakulását, valamint az aktuális koleszterin és 7DHC szintet folyamatosan ellenőrizni kell és az adagolást ehhez igazítani.

A táplálási nehézségek illetve az élvezhetetlen ízű koleszterin miatt a mesterséges táplálás különböző formái gyakran szükségesek az SLO betegeknél.

Sztatin adagolás

Terápiaként HMG-Co-A reduktázt gátló statinokat is alkalmaznak.

Epesav kiegészítés

A koleszterin az epesav képzéshez is szükséges. Az epesav hiánya zsír oldási és felszívódási problémákhoz vezethet, mely szintén kihatással lehet a testi fejlődésre. Terápiaként tehát epesav kiegészítés is megfontolandó a májbetegségek megelőzése érdekében.

Hormon kezelés

Terápiaként igény szerint hormonkezelés javallott.

Testi korrekciók, szellemi fejlesztés

Az SLO szindróma klinikai tünet együttese rendkívül összetett. Emiatt betegről-betegre különböző vizsgálatokra, beavatkozásokra van szükség. Látványos eredményt csak következetes és kitartó gyógyszeres kezelésektől lehet várni. A leggyakoribb speciális kezelések és azok okai - messze a teljesség igénye nélkül - a következők:

   Genetika

diagnosztika

   Biokémikai laborvizsgálatok, 7DHC tesztek

   Sebészet

centrál véna, és gyomorszonda be- kihelyezés

   Arcsebészet

szájpadhasadék korrekció

   Ortopédia

dongaláb, rendezetlen ujjak

   Belgyógyászat

máj elégtelenségek, veseproblémák, reflux vizsgálat

   Dietetikus

táplálkozási tanácsadás

   Korai fejlesztés

szellemi és testi képesség fejlesztés

   Dévény módszer

mozgás terápia

   Kinezio tape

gyógytorna

   Logopédia

hangképzés fejlesztés

   Pszichológus

magatartás problémák kezelése

   Fogászat

fogszabályozás

   Fülészet

hallás javítás

   Plasztika

orr, fülkagyló korrekció

Oldal tetejére

Életkilátások

Az SLO szindrómás betegek állapota csak rendkívül széles skálán írható le. A spektrum egyik vége az, hogy a legtöbb SLO szindrómás magzat meg sem születik, mert az anya a terhesség korai szakaszában elvetél, vagy pedig a születés utáni néhány héten belül elveszti újszülöttét. Ilyenkor nagyon gyakran ki sem derül a vetélés igazi oka. A spektrum másik végén azon SLO-s betegek vannak, akik ugyan megérik a felnőttkort, képesekké válnak önálló mozgásra és valamilyen szintű kommunikációra, ugyanakkor önálló felnőttkori életvitelük sajnos még nekik is valószínűtlen.

Csaknem mindegyik SLO szindrómában szenvedő beteg központi idegrendszeri problémákkal és testi, szervi rendellenességgel születik, emiatt fejlődésük során számos hátrányt kell leküzdeniük.

Azon betegek a leginkább veszélyeztettek, akinek a koleszterin szintje rendkívül alacsony. Esetükben a legmagasabb az elhalálozási valószínűség. Kevésbé súlyos esetekben megfelelő orvosi felügyelet mellett és gondos táplálással, táplálkozással normál élettartam is elérhető.

Korai diagnózissal és átgondolt, következetes terápiával a betegek állapota jelentősen javítható, élettartamuk meghosszabbítható.

A koleszterin pótlással, akár normál súly gyarapodást is el lehet elérni. A koleszterin kiegészítés enyhíti a betegek kedvezőtlen magatartási tüneteit és javítja az általános egészségi állapotát. A koleszterin diéta jótékony hatással van mind gyermek mind idős korban, emiatt érdemes elkezdeni még akár felnőtteknél is.

Oldal tetejére

Figyelmeztetés!

Az SLO szindróma fenti leírása interneten publikált írások felhasználásával és személyes megfigyelések alapján született. Ehhez mérten kell kezelni az abban leírtak igazság tartalmát. 

Ez a honlap nem helyettesít semmilyen szakorvosi vizsgálatot. Tilos ezen honlap információi alapján SLO szindrómás vagy SLO gyanús betegek gyógykezelése.

Az ebbõl eredõ egészségügyi és anyagi károkért a honlap szerkesztõi értelemszerûen felelõsséget vállalni nem tudnak.

Oldal tetejére

.

  
Oldal tetejére
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk